Aggódom, tehát vagyok

Őrzök a gyerekkoromból egy képet. Egyedül vagyok a folyóparton, a hátamon fekszem, fűszálat rágcsálok és a felhőket bámulom. Tökéletesen szabad vagyok. Harminc évvel később már anyaként egy másik folyóparton kirándulok. Szemmel tartom a gyereket nehogy megfulladjon. Kullancsriasztóval befújtam, naptejjel bekentem, a vitaminokat reggel beadtam. A felhőket bámulom, aggódom egy kicsit az ózonpajzs miatt. Vajon ő milyen képet fog őrizni a gyerekkoráról?

A későbbre tolódott gyerekvállalás miatt keletkezett egy olyan korszak az életünkben, ami azelőtt egész egyszerűen nem létezett. Az iskolapad elhagyása után akár egy évtizeden át mi dönthetünk az életünket alakító legfontosabb tényezőkről. Anyagilag függetlenül, az elköteleződés réme és bármiféle alkalmazkodási kényszer nélkül élvezhetjük a hosszúra nyúlt fiatalságot.

Minta nélkül

Amikor megszületik az első gyerekünk, egy új univerzumban találjuk magunk. Ismeretlen terepen mozgunk, ahol az eddig bevált módszereink csődöt mondanak. Legtöbbünknek nincs olyan mintája, amit leutánozhatna. Nemcsak azért, mert szüleink, nagyszüleink életstratégiái szinte használhatatlanok egy gyökeresen megváltozott világban. Hanem azért is, mert olyan ritkaság lett a gyerek, hogy nagyon kevés alkalom nyílik a családon belüli megfigyelésekre.

Az 5-8 gyerekes nagycsalád már a múlté. Ma mindent magunknak kell kikísérleteznünk, újra felfedeznünk. Természetes, hogy elbizonytalanodunk, és állandóan megkérdőjelezzük önmagunkat. Nincsenek hagyományok, amiket követhetnénk. Éppen ezért mindennek utánanézünk, mindenről véleményt alkotunk. Tisztában vagyunk a teljes kiőrlésű gabonafélékben található fuzárium-gombák fajtáival és a gyerekpszichológia alapfogalmaival egyaránt.

A világ egy életveszélyes hely
A szorongásra való hajlam, amit esetleg nagyon jól kezeltünk független életünkben, a gyerek születésével megsokszorozódva törhet elő. Egyrészt azért, mert a bejáratott technikáinkhoz nem mindig nyúlhatunk, nincs időnk futni, masszázsra járni, elmaradnak a baráti beszélgetések. Másrészt az, hogy most egy magatehetetlen kis emberért is mi vagyunk a felelősek, teljesen lebéníthat. Fokozza a helyzetet, hogy rengeteg információ zúdul ránk. Egyetlen híradóban akár száz értelmetlen és feldolgozhatatlan halálesetről is tudomást szerzünk: kínzások, merényletek, gyerekrablás, és anyagyilkosság. Nehéz elfeledkezni róla, hogy a világ veszélyes hely.

Ezek a hatások egy olyan anyai magatartásformát alakítottak ki napjainkban, aminek főbb jellemzőit szinte mindenki tapasztalhatta már magán ideig-óráig. Ebben az állapotban az anya megpróbál a gyerek körül mindent meghatározni. A saját maga által kialakított rendszertől való legkisebb eltérés is felidegesíti. Állandóan feszült, úgy érzi, ha nem a tervei szerint alakul valami, akkor vége a világnak. Bizonyos kérdésekben teljesen rugalmatlanná válik, humorérzéke kikapcsol. Van, aki az egészséges étkezéssel készíti ki a családját, van, aki bukósisakot ad az épp járni tanuló gyerekre.

Természetesen minél kisebb a gyerek, annál több aggodalmunk lehet valós. De ha az ötéves nagylányunkat még mindig mi öltöztetjük, ha utasításokkal látjuk el a férjünket arra a fél órára, amíg elugrunk a zöldségeshez, akkor elkezdhetünk azon aggódni, hogy nem aggódunk-e túlságosan sokat. Általában az érintettek is megfogalmazzák, hogy valami nem stimmel velük. Túl aggódós vagyok, túl görcsösen csinálom, túl komolyan veszem, nem tudok ellazulni – panaszkodnak ilyenkor. Gyakoribb azonban, hogy az első visszajelzéseket a környezetüktől kapják. A nagy-szülők spontaneitása nagyon sokszor heves jelenetekre ingerli az aggodalomba és szabályokba merevedett anyát. Az apuka is figyelmeztetheti, hogy elege van a részletes utasításokból, a kiskorúsításból. Jelezhet a gyerek is dacossággal, anya-ellenes magatartásformákkal, szorongásos tünetekkel.

Változtatni a gyerek érdekében kötelező

Dr. Battonyai Tünde pszichiáter szakértőnk felhívja rá a figyelmet, hogy a gyerekre nézve nagyon súlyos következményei lehetnek annak, ha a szülők túlságosan meg akarják határozni az életét. Egy gyerek fejlődése szempontjából nagyon fontos a saját tapasztalati tér, amiben dönthet, hibázhat, és elviselheti a hibák következményeit. Nem az fog biztonságérzetet adni neki, ha nem találkozik problémával, fájdalommal, hanem az, ha megtapasztalhatja, hogy a problémát le tudja küzdeni és a fájdalmat el tudja viselni. Nagyon fontos, hogy a szülő elengedje, bátorítsa, és sokat dicsérje a gyermekét, hiszen ő csak így hiszi el majd magáról, hogy képes mindezekre. Ha állandó külső kontroll alatt tartjuk, akadályozzuk a saját, belső kontrollja kialakulását. Hosszú távon azt kockáztatjuk, hogy a gyereknek nem lesz önbizalma, szorongásunkat átveszi, megoldásokért, védelemért mindig hozzánk fordul. Bizonytalan, döntésképtelen felnőtt lesz.

Hogyan szabadulhatunk meg a görcsösségtől, hogyan győzhetjük le az állandó kontrollálási kényszerünket? Első lépésként jelöljünk ki olyan területeket, ahol szabad kezet adunk a gyereknek. Válassza ki a ruháját, öltözzön egyedül, kenje meg a vajas kenyeret, akkor is ha utána fel kell takarítani a konyhát. Ne vágjunk hozzá pofákat és ne tegyünk rá megjegyzéseket. Hagyjuk a gyereket a nagymama, az apa fennhatósága alá kerülni, és ilyenkor teljesen engedjük el. Így megtapasztalhatjuk, hogy a gyereknek semmi baja nem történt, és kényszerképzetünk, hogy mindenről nekünk kell gondoskodni oldódni kezd.

Dr. Battonyai Tünde mindenkit arra biztat, keressen fel szakembert, ha túl nagy tehernek kezdi érezni a gyereknevelést. A túlzott szorongás egy állapot, amibe nagyon könnyű manapság szülőként belesodródni, de kikerülni belőle egy kis segítséggel nem is olyan nehéz. Egy lépéssel távolabbról szemlélve az életünket kevésbé veszünk bele a részletekbe. A lényegre fókuszálhatunk, hiszen mindannyian azt szeretnénk, ha a gyerekünk minél több örömteli, felszabadult együttlét emlékét őrizhetné rólunk mire felnő.