Hol a boldogság mostanában?

Az elmúlt évtizedekben a pszichológia elsősorban a mentális betegségekkel foglalkozott. Az ezredfordulóra azonban kibontakozott egy új ága, ami az egészséges személyiséget állítja középpontba. A pozitív pszichológiának keresztelt új tudomány egyik központi kérdése, hogyan élhetünk teljes életet, hogyan lehetünk boldogabbak.

Van, akit egy váratlan próbatétel megedz, a nehézségek áthidalása a győzelem érzésével tölt el, míg mások megverten, önsajnálatba merülve nyalogatják sebeiket. A boldogság egyik kulcsa a kutatások szerint éppen az, hogyan képes valaki a nehéz helyzetekkel megküzdeni.

A mindennapi élet kihívásai

A pszichológiai rendelőben szinte minden olyan élethelyzet felmerül, ami az embereknek gondot okoz.
„Valóban, egyre többen keresnek fel minket, amin igazán nincs mit csodálkozni. A modern élet nagyon sok olyan problémát vet fel, amire nincsenek magától értetődő és könnyű megoldások.” – szögezi le a beszélgetés elején Dr. Battonyai Tünde, pszichiáter. „Komoly kihívást jelent például a feldolgozhatatlan sebességgel változó világ. Az előző generációk tapasztalatai a megváltozott körülmények között használhatatlanokká váltak. Ha a hagyományokból nem lehet meríteni, akkor minden kérdésben önálló döntést kell hozni. Az a szabadság, amit a régi korlátok elvesztése hozott az életbe, óriási teherként nehezedik ránk.

Egy másik tipikusan visszatérő probléma, hogy az emberek nem tudnak megfelelni a saját maguk, illetve a társadalom elvárásainak. Lehetetlen ambiciózus, naprakész munkaerőnek, jó anyának, jó feleségnek és persze mindeközben boldog embernek is lenni. Tudni kell sorba rendezni az elvárásokat.

Sokan pszichológusnál kötnek ki az emberi kapcsolatok szétzilálódása, a régi, jól bevált kötelékek fellazulása miatt is. Egész egyszerűen nincs kivel megbeszélni a fontos kérdéseket. De vég nélkül sorolhatnám azokat a kihívásokat, amikkel ma egy átlagembernek szembe kell néznie. A pozitív pszichológia éppen azt tűzte ki célul, hogy segítsen a mindennapi élet során felmerülő akadályok leküzdésében.”

Vállalkozás a gyes alatt, két gyerekkel

Kocsisné dr. Péterfy Hajnal a www.babafalva.hu portálhoz kapcsolódó vállalkozás vezetője és két kisfiú édesanyja. „Az első kisfiam születése után, a gyes alatt indítottuk el a portálunkat. A vártnál sokkal gyorsabban fejlődött, és nem mindig voltam tökéletesen ura a helyzetnek. Kommunikációs problémaként fogalmaztam meg, hogy a vállalkozáshoz tartozó 30 szakértővel egész egyszerűen nem tudok dűlőre jutni. Coach-hoz fordultam, aki néhány találkozás után rávezetett, hogy ennél sokkal mélyebb a probléma. Ő világított rá, hogy a vállalkozás gyors növekedése miatt már nem tudom a régi módszereimmel irányítani a dolgokat. A felismerések alapján végül is teljesen átalakítottuk a működést, kijelöltük az új szerepkörömet, ami már kifejezetten csak a vezetést és irányítást foglalta magába.

Közben megszületett a második kisfiam, akiről az első évben kiderült, hogy több, nagyon súlyos betegsége is van. Emiatt teljesen máshogy alakult az életünk, mint ahogy azt elterveztük. Érzelmileg is nagy megterhelést jelentett, ahogy fokozatosan kiderültek az újabb és újabb problémák. Amikor úgy éreztem, hogy nem tudok megbirkózni ezzel az egésszel, visszamentem a pszichológushoz. A segítségével sikerült elfogadni és egy kicsit könnyebben megélni ezt a nehéz helyzetet. Négy hónapig jártam hozzá, és olyan konkrétumokban is hasznos tanácsokat tudott adni, mint hogy hogyan kezeljem a kórházi kiszolgáltatottságot.

Ezalatt a vállalkozás gőzerővel fejlődött, és talán nem meglepő, hogy nehezen tudtam összeegyeztetni az anyasággal. Amikor meghallottam, hogy éppen ebben a témában indítanak egy csoportot, azonnal jelentkeztem. Itt velem hasonló helyzetben lévő nőkkel, egy csoportvezető segítségével próbáltuk a saját problémáinkat más megvilágításba helyezni. Már az felszabadító volt, hogy a többiek is az enyémhez hasonló gondokkal küzdöttek. Nagyon sok fontos felismerésre jutottam, amiket azonnal, közvetlenül be tudtam építeni az életünkbe.”

A boldogságkutatás első eredményei

„A nehéz helyzetekkel való megküzdés képessége szükséges az elégedettséghez, de nem elegendő. „ - kezdi Oláh Attila a Magyar Pszichológiai Társaság elnöke. „Amerikában kezdték el széleskörűen vizsgálni az emberi boldogság ezen túlmutató feltételeit. Csíkszentmihályi Mihály világhírűvé vált kutatása során azokat a tényezőket vizsgálta, amelyek pozitív élményekhez juttatnak. A különböző foglalkozású, eltérő érdeklődési körű emberek más és más tevékenységek során érezték magukat boldognak, mégis sok általános törvényszerűség rajzolódott ki.

Az első meglepetés az volt, hogy a külső körülmények sokkal kevésbé számítanak a boldogság megélésében, mint azt a legtöbben gondolták. Egy bizonyos szinten túl az elégedettség-érzet már nem fokozható az anyagi javak növekedésével. Első hallásra meglepetést jelenthet az is, hogy a legörömtelibb pillanatok az emberek életében általában nem a passzív pihenéshez kapcsolódtak. Sokkal inkább különféle leküzdendő feladatokhoz kötődtek.

A sakkozó egy szellemes sakk-parti közben, a hegymászó egy meredek sziklafal megmászásakor, a navajo indián a vadászat során, a gettólakó tizenéves a motoros banda tagjaként száguldva ugyanazt az élményt éli át. Nagyon hasonló szavakkal írják le azt az elragadtatott érzést, amit a pozitív pszichológia áramlat-élménynek (flow-nak) nevez. Más közös vonások is felfedezhetők ezekben a különösen nagy örömet okozó helyzetekben. A tevékenységet saját magáért végzik, nincs külső nyomás, vagy kényszer. Jól körvonalazható, határozott cél tartozik hozzá. Annyira elmélyülnek benne, hogy minden más megszűnik körülöttük. Olyan képességeket kell használniuk, amelyekben jók, ugyanakkor a feladat kihívást is jelent a számukra.”

Egy tartalmas élet lehetősége

„Sokszor csak egy kicsi hiányzik, hogy az adott tevékenység örömteli legyen. A munkahelyeken vagy túl nagyok az elvárások, vagy éppen ellenkezőleg, túl egyszerű, ismétlődő feladatokat kell végezni. Az előbbi esetben stresszről beszélünk, míg az utóbbiban unalomról. Bonyolítja a helyzetet, hogy az a feladat, amit eleinte kihívásként élünk meg, egy idő után untat, mert rutinná válik.

Tartalmas életet sok energiát és önismeretet igénylő módon lehet felépíteni. Újabb és újabb célokat kell kitűzni magunk elé, azokat a képességeinket kell dolgoztatni, amelyekben tehetségesek vagy képzettek vagyunk. Fontos az is, hogy egy bizonyos ponton túl az új célokhoz vagy új képességeket kell kialakítani, vagy a meglévőket magasabb fokra fejleszteni.” – mondja Oláh Attila.

Pörgés helyett gördülök

Aki kerekes székbe kényszerül, annak minimum két élete van. Az új időszámítás a balesettel kezdődik.
„Nekem előtte tényleg mesébe illő életem volt.” - vág bele Sárai Rita a Gördülő Tánccsoport alapítója. „Fehér csipkés zoknis gyerekkor, szerelem, gyerek, főiskola. Imádtam dolgozni, a szakmámat hivatásnak éreztem. Meg voltam róla győződve, hogy óvónőnek születtem. Délutánonként aerobik órákat tartottam, este pedig a helyi tévében voltam bemondónő. Rózsaszín felhőben úsztam egész nap. Közvetlenül a baleset előtt váltam el, de gyorsan hozzáidomult az életem az új helyzethez. Amikor egy építkezésen egy félig kész házról két emeletnyit zuhantam ennek a korszaknak egyszer s mindenkorra vége lett.

Egyik pillanatról a másikra magatehetetlen lettem. A gyógykezelést a rehabilitációs intézetben elutasítottam, vegetatív szintre süllyedtem. A gyereket ideiglenesen az apja látta el, engem viszont az anyukám vitt haza az intézetből a szülővárosomba, otthagyta a munkáját, hogy engem el tudjon látni. Elvesztettem a munkámat, a hobbijaimat, mindent, amivel addig azonosítottam magam. Az első év borzasztó volt. Apátiába süllyedtem, öltöztettek, etettek, kitoltak levegőzni, néztem a brazil sorozatokat. 29 éves voltam.

A fordulatot az Önálló Élet tábor hozta, ahol két hetet töltöttem el részben velem egykorú mozgássérültekkel, és döbbentem láttam, hogy a sorstársaim élete messze nem arról szól, mint az enyém. Önállóan élnek segítő nélkül, egyedül öltöznek, gyereket nevelnek, sportolnak, dolgozni járnak. Itt láttam először ilyen sport-aktív kerekes széket, amiben most is ülök, az addigi „nyanya-szék” valóságos erőd volt ehhez képest. A szervezők sokat beszélgettek velem, kiderült, hogy sokat mozogtam, táncoltam az előző életemben. Ők ültették a bogarat a fülembe, hogy akkor csináljam most is ezt. Táncoljak? Kerekes székben?

Néhány héten belül Budapesten megalakítottuk a Gördülő Tánccsoportot, aminek a vezetőségi tagja lettem. Az első fellépésünkre lázasan készítettem a koreográfiát. Leginkább egy műkorcsolya-kűrhöz tudnám hasonlítani, mert mi is úgy suhanunk, mint a korcsolyázók. Nem volt megállás, a hírünk szájhagyomány útján terjedt. Az újabb és újabb célok szinte maguktól bukkantak fel. Koreográfiák, kosztümök, kirándulások és szerelmek, mindig volt mire készülni, és egy idő után az ember elfelejtett a veszteségeivel foglalkozni.

Ma már alapítványi formában működünk, és én főállásban csak a tánccsoport ügyeivel foglalkozom. Azon túl, hogy tánc közben ugyanazt érzed a kerekes székben, mint amikor járóként táncoltál, van egy sokkal fontosabb dimenziója is ennek az egésznek. Előadás után nagyon sokan odajönnek hozzánk megköszönni az estét. Nemcsak a produkciót. Mi ugyanis egy utat mutatunk, egy lehetőséget. Egy idős hölgy úgy fogalmazott, hogy erőt adunk. Ha mi egy ilyen nehézséget le tudunk győzni, és örülni tudunk az életnek, akkor ez neki is sikerülni fog. Menet közben egy bulinak induló, búfelejtő hobbiból igazából küldetés lett. Ránk szükség van, mi ezt nem hagyhatjuk abba.”