Kézben tartani a gyeplőt - bármi áron

Kitűzni egy célt, megtervezni az odavezető utat, és végül megvalósítani az elképzeléseket örömteli dolog. Tagadhatatlan, hogy irányítani jó. Azonban ha az irányításért folytatott harc öncélúvá válik, ha az ebből származó konfliktusaink állandósulnak, érdemes elgondolkodni az okokon és a változtatás lehetőségén.

Az irányítás képességének érzése elengedhetetlen a mentális és fizikai egészség kialakulásához. Amerikai kutatások bizonyítják, hogy még az immunrendszert is erősíti az az érzés, hogy van hatásunk a környezetünkre, hogy nem vagyunk tehetetlenek. Teljesen természetes tehát az a törekvés, hogy megpróbáljuk érvényesíteni az akaratunkat.

Számtalan szituációban versenyzünk valamiért, miközben a körülöttünk élők is megpróbálnak érvényesülni. Amíg valaki gond nélkül el tudja fogadni, ha nem az elképzelései szerint alakulnak a dolgok, addig nincs probléma. Aki azonban vesztesnek érzi magát, valahányszor át kell engednie az irányítást, aki elhiszi, hogy az élet minden körülménye az uralma alatt tartható, aki a többi ember viselkedését is befolyásolni akarja, az túllép az egészséges határon.

Aki mindig mindent jobban tud

Nagyon sokszor nem az érintettek, hanem a környezetük fogalmazza meg, hogy valami nincs rendben. Domináns, arrogáns, kellemetlen embernek tarthatják a munkahelyen, görcsös, lazításra képtelen, érzelmi manipulátornak a családban. Társaságában sokszor érezzük, hogy nem hallja a hangunkat, meggyőzhetetlen. A saját elképzelésein kívüli világ nem létezik. Jellemző, hogy az övétől eltérő véleményeket leminősíti. Rendkívül kritikus, nem okoz neki gondot, ha rá kell mutatnia más hibáira. Néha azt érezzük, hogy elvárásai vannak velünk szemben, olyan dolgokba is beleszól, ami már magánterület. Ha valami nem úgy alakul, ahogy elképzelte, azt mindenképpen a tudomásunkra hozza. Pofákat vág, ingerült lesz, veszekedést provokál, jelenetet rendez.

Ezekkel az eszközökkel általában eléri, amit akar, de közben maga is szenved. Nagy nyomás-ként, stresszként éli meg a rászakadó feladatokat. Krónikus időhiánnyal küzd, bár ez néha már-már dicsekvésnek hat. Maximalista, és sokszor érzi úgy, hogy a környezete hátráltatja, lehúzza. Ezért türelmetlen és sokszor ingerült, ha nem a tervei szerint alakulnak a dolgok. Igazából bármilyen éles hangon kritizál is nem a rosszindulat vezérli, hanem a tökéletességre való törekvés. Egy biztos, ez a magatartásforma megterheli az emberi kapcsolatokat.

„Vannak olyan személyiségvonások, amik hajlamosítanak rá” – állítja Dr. Battonyai Tünde pszichiáter, életvezetési tanácsadó. „Akiben az átlagosnál erősebb a kudarctól való félelem, illetve a teljesítményszorongás, az könnyen belecsúszhat ebbe a magatartásformába. Az ilyen ember ugyanis akkor érzi magát biztonságban, ha mindent a kezében tart és mindenben tökéletesen teljesít. Úgy érzi, kizárólag ő tudja megfelelően elvégezni a feladatot, az ő elképzelései a helyesek. Nem tud megbízni másban, ezért gyakran kiskorúsítja, felügyeli a partnereit. Sokszor azon a területen is kísérletet tesz a teljes kontrollra, ahol ő maga bizonytalan, ahol kételyei vannak a saját kompetenciáját illetően. Tehát a mélyben mindig ott lappang a szorongás, az aggodalom a dolog végkimenetelét illetően.”

Mikromenedzsment

Így nevezik a munka világában azt a vezetési stílust, amelynek során a vezető a munkamenet minden apró részletét meghatározza, miközben állandóan ellenőrzi, beszámoltatja a beosztottjait. Bedecs Andrea is beleesett ebbe a hibába, amikor életében először került vezetői pozícióba a MOL Rt.-nél.

„Először csak azt vettem észre, hogy soha nem érek a munkám végére, pedig eddig hatékony munkaerőnek tartottam magam. Komócsin Laura, coach segítségét először szkeptikusan fogadtam, hiszen annyi menedzser-továbbképzésen vettem már részt, nem hittem, hogy újat tud mondani. Az első hónapban össze kellett írnom félórás bontásban, hogy mivel foglalkozom. Azonnal kiderült, hogy az időm nagy részét az teszi ki, hogy másoknak részletezem, hogyan végezzenek el egy feladatot, vagy pedig ellenőrzöm a kiadott munkát. Hatalmas bizonyítási kényszer dolgozott bennem, meg akartam szolgálni a belém fektetett bizalmat. A terület munkafolyamatait jól ismertem, de a kollégáimat nem, és nem bíztam bennük eléggé. Laura segítségével felépítettünk egy több szakaszból álló programot, amelynek első lépéseként bizonyos területekhez felelősöket kellett rendelnem, akiknek már csak az elvárt célt határoztam meg, de a megvalósításban szabad kezet kaptak. A siker várakozáson felüli volt. Nekem azonnal csökkentek a terheim, a munkatársaim pedig sokszor az én elképzelésemnél jobb megoldással álltak elő. A következő kinevezésemkor ezek a problémák már nem merültek fel, a megtanult módszert sikeresen alkalmaztam.”

Papucsnak lenni vagy nem lenni?

Az együttélés számtalan döntéshelyzet elé állít. Milyen hőfokra állítsuk a termosztátot, melyik filmet nézzük meg a moziban, milyen iskolába írassuk a gyereket, stb. Sok olyan ember van, akinek jó, ha irányítják, hiszen ennek az oldalnak is meg vannak az előnyei. Mérlegelni a lehetőségeket sokszor időigényes és fáradtságos, a döntések meghozatalával pedig felelősség is jár.

Gábor azonban nem ebbe a típusba tartozik. „Már a házasságunk első évében feltűnt, hogy a feleségem minden hétvégére programot szervez, anélkül, hogy engem megkérdezne. Ha nem volt kedvem valamihez, akkor jöttek a jelenetek, de sokszor érveket is talált az igazához. Egyre inkább papucsnak éreztem magam. Az is igaz, hogy nem voltam mindig őszinte, engedtem az érzelmi zsarolásnak, és mivel utáltam a konfliktusokat, egyre kevesebb visszajelzést adtam. Végül már a válást fontolgattam, de utolsó esélyként hajlandó voltam belevágni egy párterápiába. A pszichológus segítségével először is megértettem, hogy a kialakult helyzetért mindketten felelősek vagyunk, nem tekinthető bűnbaknak a feleségem, és én sem vagyok áldozat. Neki pedig szembesülnie kellett azzal, hogy ha kierőszakol valamit, az csak időleges győzelem. Egy idő után kijelöltük azokat a határokat, amelyeken belül az egyikünk vagy a másikunk irányít inkább, és ez bizonyult a harmonikus együttélés kulcsának.”

A túlságosan aggódó szülő

Évát a legnagyobb rosszindulattal sem lehet úthenger típusnak nevezni. Kedves, figyelmes, és inkább egy kicsit félénk ember benyomását kelti. A kislánya születése azonban teljesen meg-változtatta. „Nem tudom, mitől lettem annyira görcsös. A nagyszülők távol éltek, a férjem a munkahelyéért küzdött, úgy éreztem, csak magamra számíthatok. Megpróbáltam a gyerek körül mindent meghatározni. A saját magam által kialakított rendszertől való legkisebb eltérés is felidegesített. Állandóan feszült voltam. Jelenetet rendeztem, ha nem úgy etették, nem úgy altatták a gyereket, ahogy én meghagytam. Egy idő után nem is engedtem, hogy más vigyázzon rá, amitől persze hulla fáradt lettem. Amikor a gyerek megkérdezte tőlem, hogy „Anya, szomjas vagyok én?”, akkor kapcsoltam. A férjem segített megfogalmazni, mi a probléma, ő tisztábban látott. Elkezdtem cikkeket, fórumokat böngészni a témáról, és hihetetlen, de pusztán a tudatosítás elég volt ahhoz, hogy el tudjam engedni az irányítási kényszeremet.”

„A gyerekre nézve bizony súlyos következményei lehetnek, ha a szülők túlságosan meg akarják határozni az életét” – fűzi hozzá Dr. Battonyai Tünde. „Egy gyerek fejlődése szempontjából nagyon fontos a saját tapasztalati tér, amiben dönthet, hibázhat, és elviselheti a hibák következményeit. Ha állandó külső kontroll alatt tartjuk, akadályozzuk a saját, belső kontrollja kialakulását. Hosszú távon azt kockáztatjuk, hogy a gyereknek nem lesz önbizalma, megoldásokért, védelemért mindig hozzánk fordul. Bizonytalan, döntésképtelen felnőtt lesz.”

Egyedül nem megy

Akiben tudatosult, hogy a vezetés, döntés átengedése problémát jelent, már megtette a legfontosabb lépést a gyógyulás felé. Egy berögzült magatartásformán változtatni csak a környezet aktív közreműködésével lehet. Sokszor külső segítségre is szükség van, hiszen a saját játszmáit nagyon kevés ember képes elfogulatlanul szemlélni. Nem az a cél, hogy minden esetben húzódjunk a háttérbe, hanem az, hogy képesek legyünk a megfelelő helyzetekben kiegyensúlyozottan együttműködni másokkal, anélkül, hogy a kapcsolataink sérüljenek.

Néhány gyakorlati tanács
  • Delegálj le tudatosan feladatokat, és tanuld meg élvezni az előnyeit!
  • Ne tépelődj a múltbeli hibákon!
  • Ne akarj megoldani minden lehetséges, jövőbeli problémát!
  • Csökkentsd a szorongási szintedet relaxációval! Szakíts több időt arra, ami kikapcsol!
  • Figyelj másokra jobban!
  • Keress olyan helyzeteket, amelyekben nem irányíthatsz! Próbáld ki a hegymászást vagy a repülést!
  • Mindig a teljes képet tartsd szem előtt, ne vessz bele a részletekbe!
  • Ne minősítsd a tiédtől eltérő véleményeket!

Forrás: Les Parrott: The Control Freak

Még többet a témáról:
  • Mészáros Aranka: Kommunikáció és konfliktusok kezelése a munkahelyen
  • Baktay Miklós - Baktay Zelka: Párkapcsolati krízisek – Hogyan jöttünk ki jól?
Ahová segítségért fordulhatsz: