Madarat tolláról, embert kapcsolati hálójáról

A Facebook korában az ismerősök gyűjtögetése az egyik legnépszerűbb időtöltéssé vált, mégis minden ötödik magyar állítja, hogy nincs igazi barátja. Illúzió lenne, hogy a valódi emberi kapcsolatok hosszú éveken, vagy akár egy életen át is megőrizhetők?

Az igaz barát fantomképét nem is olyan könnyű megrajzolni. Összetéveszthető a munkahelyi tenisz-partnerrel, a gyerek osztálytársának anyukájával, a szomszéddal, vagy a nyelvtanfolyam többi diákjával. Nagyon sok olyan ember él a környezetünkben, akivel rendszeresen találkozunk, és jól érezzük magunkat együtt. A barátság azonban sokkal több ennél.

„A barátság egy olyan szeretet-kapcsolat, amelyben teljes mértékben önmagunk lehetünk” – mondja Dr. Battonyai Tünde, pszichiáter, életvezetési tanácsadó. „Szerepek és álarcok nélkül, minden jellemvonásunkat, érzelmeinket, cselekedeteinket felvállalhatjuk valaki előtt, és ez hihetetlenül felszabadító érzés. Különösen erősek lehetnek a kamaszkorban kialakuló kötelékek, hiszen ez a korosztály még nyitottabb, őszintébb, nem játszik olyan sok szerepet. Ahhoz, hogy valaki megtanulja, és később fel merje vállalni önmagát, meg kell tapasztalnia, hogy ezt a másik képes ítélkezés nélkül elfogadni. Akinek ez kamaszkorban nem sikerül és perifériára szorul, annak felnőttként is komoly gondjai lehetnek az intim kapcsolatok kialakításával.”

Hasonlóság, ami megerősít

A legtöbb barátság egy közös élethelyzetnek köszönhető. Összehozhat a munkahely, a kismamaság, de választhatunk barátot a családból, vagy a szomszédból is. Sokan osztják azt a nézetet, hogy a barátság összességében valamilyen hasonlóságon múlik. Részben valóban így van, hiszen lényegesen megkönnyíti egy barátság kialakulását és később is erősíti a kapcsolatot, ha hasonló a világnézet, az értékrend, az érzelmi beállítódás (habitus) vagy az érdeklődési kör. Könnyebb kapcsolatot tartani azokkal, akik ugyanolyan vallásúak, politikai nézetűek, ugyanabba a társadalmi rétegbe tartoznak, és az életszínvonaluk is hasonló.

Más részről azonban nincs olyan ember, aki a fent említett területek mindegyikén a pontos másunk lehetne. Előbb-utóbb kirajzolódnak a különbségek, a barátság jövője szempontjából pedig kulcsfontosságú, hogy mit is kezdünk velük.

Különbözőség, ami inspirál

Egyáltalán nem törvényszerű, hogy a különbségek akadályt jelentsenek, hiszen éppen a nézeteltérések, a viták vezethetnek új igazságokhoz. Arról nem is beszélve, hogy a más nemzetiségű, más foglalkozású, más érdeklődésű barátok szórakoztatóak, érdekesek, színt visznek a hétköznapokba. A különbözőségből nagyon sokat lehet meríteni, igaz, mind a két féltől nagyobb toleranciát, rugalmasságot követel.

A barátság egyfajta hozzáállásnak is tekinthető. Megpróbáljuk befogadni, ami a másik felől érkezik, olyan nézőpontot választunk, amiből a másik szimpatikusnak látszik, és még azokat a tulajdonságokat is képesek vagyunk szeretni, amelyek belőlünk hiányoznak. Csak annak gazdagítják az életét inspiráló kapcsolatok, akik képesek meríteni a másságból, akik hagyják magukat formálni, alakítani. A barátság éppen abban különbözik a párkapcsolattól, hogy büntetlenül, énünk feladása nélkül lehetünk együtt egy tőlünk lényegesen eltérő emberrel.

Változó élethelyzetek: krízis vagy lehetőség?

Az élethelyzetek folyamatos változása állandó próbatételt jelent a barátságok számára. Konfliktusok sorozatát válthatja ki egy felbukkanó szerelem, a családalapításról már nem is beszélve. Idővel egyre nagyobb önismeretre teszünk szert, fejlődünk, változik az értékrendünk, és nem biztos, hogy ebben a barátaink követni tudnak. Lehet, hogy hullámvölgybe kerül a kapcsolat, de az is lehet, hogy végleg megszakad.

Pedig az egyik legerősebb elvárás a barátsággal szemben, hogy tartós legyen, hogy mindig számíthassunk a barátainkra, hogy a számunkra is nehéz változások, megpróbáltatások közepette legyen egy biztos támaszunk. Ennek viszont az az ára, hogy néha áldozatot kell hozni, kompromisszumokat kell kötni, és rövid időre el kell viselni a negatív érzéseket is. Csalódottság, harag, sértettség, féltékenység – nem éppen ezt várjuk a barátságoktól, azonban néha ezt kapjuk. Érdemes kitartani, mert a közösen átvészelt nehéz időszakok beton szilárdságú kötőanyagot képeznek, amire bátran lehet alapozni a későbbiekben.

„Mint minden emberi kapcsolat, a barátság is sok lemondással, olykor önfeláldozással jár” – mondja Dr. Battonyai Tünde. „Két olyan fogalom, amely nem örvend túl nagy népszerűségnek manapság. Meggyőződésem, hogy tévútra csúszunk az önmegvalósításban és ez a kapcsolatainkra is rányomja a bélyegét. Mindenki arra figyel, hogy a saját igényei ki legyenek elégítve, a saját akarata érvényesüljön, a saját határai ne sérüljenek. Márpedig egy barátságban mindig ott vannak a másik igényei, a másik akarata, a másik érzékeny pontjai. Hol az egyiknek van jobban szüksége a másikra, hol fordítva, hol az egyik felet kell inkább támogatni, hol a másikat. A befektetett idő és energia nem azonnal, hanem hosszabb távon térül meg.”

A konfliktusok nem kerülhetők el

Az a barát, akinek mindig mindenről ugyanaz a véleménye, mindennel egyetért, minden döntésünket helyesli, csak a mesében létezik. Nem biztos, hogy jól járnánk vele, ha megelevenedne. Nem a konfliktusmentes barátságok tartanak évtizedeken át, hanem azok, amelyekben megtanulták kezelni a konfliktusokat. Az őszinteség senkinek nem okoz gondot addig, amíg arról van szó, hogy elmondhatja a véleményét másokról, vagy kontrol nélkül kimutathatja a saját érzéseit.

A másik oldalon állni azonban sokkal nehezebb. Kritikát kapni, kellemetlen igazságokkal szembesülni, ellenérveket mérlegelni a legtöbb embernek inkább teher. Ugyanakkor ezeknek a visszajelzéseknek nagyon fontos szerepük van. Segítenek a saját problémák megfogalmazásában, a megoldások körvonalazásában, vagy felhívják a figyelmet az esetleges veszélyekre. Néha nehéz meghúzni a határt az őszinte vélemény és az ítélet, a szereteten alapuló, segítő kritika és a minősítés között. Az igazi barát olyan tükröt tart elénk, amelyben az összhatás vonzó, szerethető, azonban kirajzolódnak az előnytelen részletek is.

Kincs, amit nem őriz senki

A legtöbb ember természetesen óriási kincsnek tartja a barátságot. Egy ausztrál nővér, miközben halálos betegeket ápolt, feljegyezte, mit bánnak meg a halálos ágyukon. Az 5 leggyakoribb válasz között szerepelt a "Bárcsak szorosabb kapcsolatot ápoltam volna a barátaimmal" is. Ennek ellenére hagyjuk fellazulni legszorosabb kötelékeinket, sokszor a családot is elhanyagoljuk, nemhogy a barátokat. Egyre kevesebb a közös élmény, az elhalasztott alkalmak mögött pedig mindig belátható, ésszerű indokok húzódnak. Apró, észrevétlen lépések vezetnek a teljes elidegenedés felé.

Nagyon sok ötvenes szinte légüres térben találja magát a gyerekek önállósodása után, aki pedig a munkahelyét is elveszti, az szinte teljesen magára marad. Mindez azonban nem törvényszerű. Létezik ugyanis egy biztos ellenszer a magány ellen: időt kell szakítani a barátokra. Ez pedig valójában döntés kérdése, bármennyire csábító lenne is a külvilágot okolni.

Mikroszkóp alatt a barátság

„Magyarországon a kor előre haladtával egyre kevesebb barátról számolnak be a megkérdezettek” – mondja Albert Fruzsina, szociológus. „Sokan azt gondolják, hogy ez természetes, pedig vannak országok, ahol éppen ellentétes a tendencia. A 35 év körüli aktív felnőtteknek már jóval kevesebb barátjuk van, mint az iskolás korosztálynak.

Ez persze érthető, hiszen egy családos, teljes munkaidőben dolgozó felnőttnek nagyon kevés a szabad ideje. Divat az időhiányra hivatkozni, de hogy miért van kevesebb időnk, mint régen, az nem is annyira nyilvánvaló. Rengeteg háztartási gép, villámgyorsan suhanó autók, a science-fiction határát súroló telekommunikációs eszközök mellett akár juthatna egy kis idő a barátainkra is.

A magyarok sokat dolgoznak, nemzetközi összehasonlításban a barátok nagyobb része származik a munkahelyről, mint más országokban. Többek között ezért jelent sokszoros veszélyt a munkanélküliség, a kirúgás lehet az első lépés a teljes elszigetelődés felé.

Az elmúlt évtizedek barátságot firtató kutatásai azt mutatták, hogy Magyarországon a család nem nézi jó szemmel a barátságokat. Különösen a nők kapcsolatrendszerére jellemző, hogy elsősorban a családban számíthatnak támaszra, az idősebb generáció körében pedig szinte elfogadhatatlan a gyerekes nők családon kívüli időtöltése. A magyar társadalom még mindig erősen tradicionális, a férfiak külső kapcsolataival megengedőbb.

Dávid Bea szociológussal közösen végzett vizsgálatunkban többek között arra kerestük a választ, mit tekintenek az emberek barátságnak. Számomra meglepő volt, az a fajta haszonelvűség, amit a válaszok tükröztek. Elsősorban azzal definiálták a megkérdezettek a barátságot, amit kapnak, amit várnak tőle. A társadalmi megosztottság a legszorosabb emberi kapcsolatainkon is kimutatható. Más országokkal összehasonlítva, nálunk sokkal fontosabbak a politikai nézetek és hangsúlyosabb a vagyoni helyzet a barátválasztás során.

Jó hír, hogy a legfrissebb, 2010-ben végzett TÁRKI vizsgálat javuló tendenciát mutatott ki hazánkban. Míg 10 éve minden harmadik magyar vallotta, hogy nincs egy barátja sem, addig 2010-ben már csak minden ötödik.”

Az online kapcsolati háló ereje

Simone Back esete nagy port kavart a brit sajtóban 2011 januárjában. A 42 éves nő karácsony este mind az 1082 ismerősétől elbúcsúzott az egyik közösségi oldalon, ahol megírta, hogy beveszi az összes gyógyszert, amit a lakásában talál. 150 online válasz érkezett, akadtak köztük gúnyosak, sértőek, de segítőek is. Ennek ellenére a közelben lakó ismerősök közül senki sem sietett a segítségére. Holttestét másnap az édesanyja találta meg, aki nem olvasta napi szinten a Facebook-ot. Elgondolkodtató az is, miért nem a családját, vagy a barátait hívta fel végső kétségbeesésében, miért egy közösségi oldalon üzent?