Mozgékony, hisztis vagy hiperaktív?

Mind a szülők, mind a pedagógusok egyre többször, és nem egyszer pontatlanul használják a hiperaktivitás kifejezést. Hiedelmek és tévhitek helyett pedig jó lenne tisztán látni, mi különbözteti meg a neveletlen gyereket a hiperaktívtól, hogy a segítség időben érkezhessen.

A nagy mozgásigénnyel rendelkező gyerekek még nem feltétlenül hiperaktívak. „Ugyanakkor sokszor egyfajta nyugtalanságban, izgágaságban nyilvánul meg a hiperaktivitás” - mondja Dr. Csiky Miklós, gyermekpszichiáter főorvos. „Az ilyen gyerekek babrálnak, fészkelődnek, nem tudnak egy helyben maradni. Később, a felnőtt kor felé haladva, ez a fajta nyugtalanság átalakulhat, jellemző lehet a sok beszéd, vagy a gondolatok, ötletek áradása is.”

„A túlmozgásosság gyakran párosul indulat-kitörésekkel, impulzivitással. A hiperaktív gyerekeknek nagyon sok problémájuk származik abból, hogy kevéssé képesek kontrollálni a viselkedésüket, nem tudnak uralkodni az érzelmeiken, késztetéseiken. Előbb cselekszenek, aztán gondolkodnak, nem mérlegelik, illik-e ilyesmit csinálni, vagy hogy mennyire rossz ez a másiknak. Általában utólag belátják és akár sajnálják is a történteket, de képtelenek az adott pillanatban másképp viselkedni” - mondja Dr. Csiky Miklós. Jellemző lehet, hogy nem tudnak várni, gyakran félbeszakítanak másokat, és tipikus a vásárláskor hisztiző gyerek is.

„Van még egy terület, amely nehézséget okozhat a hiperaktív gyerekeknek, és ez a hosszas, egy tárgyra irányuló figyelem. Nehezen koncentrálnak, a figyelmük könnyen elterelhető, megzavarható” - mondja szakértőnk. „A nyugtalanság, az impulzivitás, és a figyelem zavara egymástól teljesen függetlenül és együttesen bármilyen kombinációban megjelenhetnek a viselkedésben.” Mindezek megviselhetik a családot is, az első komolyabb konfliktusok azonban a közösségbe kerüléskor jelentkeznek.

Nehéz beilleszkedni

Közösségben rendkívül megterhelő lehet egy hiperaktív gyerek állandó pörgése, türelmetlensége. A kiszámíthatatlan viselkedési, érzelmi reakciók megnehezítik a pedagógusok és az osztálytársak dolgát. Ha ehhez még figyelmetlenség, szétszórtság és tanulási nehézségek is társulnak, a hiperaktív gyereket nagyon könnyen megbélyegzik, kirekesztik, ahonnan aztán még nehezebb a bizonyítás.

A hiperaktivitás megfogalmazható az idegrendszer átlagostól eltérő működéseként is, de úgy is, hogy ezeket a gyerekeket állandó tettvágy hajtja. Az ebből az állapotból származó előnyökről csak ritkán esik szó, pedig sokszor nagyobb képzelőerővel, kiemelkedő kreativitással, nagy adag kíváncsisággal és kísérletező kedvvel párosul ez a fajta nyugtalanság. A magasabb energiaszint, a nagy teherbírás, az újdonságok iránti vonzódás kiemelkedő teljesítmények alapja is lehet. Ehhez azonban fontos, hogy minél fiatalabb korban megtanulják a gyerekek kezelni a hiperaktív alkatból származó hátrányokat.

Már egészen korán felismerhető

Már csecsemőkorban megfigyelhetők azok a jelek, amik alapján hiperaktivitásra gyanakodhatunk. Szülőként azt tapasztaljuk, hogy a kisbaba az átlagnál kevesebbet alszik, folyamatosan élénk, sokat sír, nemegyszer számukra indokolatlanul, nehéz megvigasztalni. Több ringatásra, szórakoztatásra, szülői figyelemre van szüksége, mint a kortársainak, hamarabb megunja a dolgokat. A tipegőkorú gyerek nem tartható kiságyban, babakocsiban, járókában, mert állandó mozgásban van. Mindent megfog, lever, megkóstol, kipróbál, mindenhová felmászik. Hamar feláll, elindul, sokszor kimarad néhány mozgásfejlődési állomást.
A hiperaktív kétéves kortársaihoz képest türelmetlenebb, szeszélyesebb, nehezen viseli a kudarcot. Sok szülő elfárad ebben a korszakban, és nem teljesen érti, hogy a szokásos nevelési módszerekkel miért vall kudarcot. Tipikus az is, hogy egy idő után a szülők egész egyszerűen feladják, azzal kerülik ki a konfliktusokat, hogy egyre kevesebb korlátot állítanak a gyerek elé. Így ideiglenesen könnyebbé válik az élet, azonban a problémák az első közösségbe kerüléskor újra jelentkezni fognak.
A bölcsőde vagy az óvoda jó eséllyel jelezni fogja a szülőnek, hogy baj van. Mivel a beilleszkedés első éve a teljesen egészséges gyerekeknek is gondot okozhat, inkább utána körvonalazódnak jobban a problémák. Az óvoda végére a gyerekeknek már tudni kell uralkodni a vágyaikon, késztetéseiken, az érzéseiken. Be kell tartani a szabályokat, alkalmazkodni kell a többiekhez. Legtöbbször ekkor fogalmazódik meg egyértelműen a hiperaktivitás gyanúja.

Öröklött tényezők

Minden gyereknek szüksége van a felnőttektől kapott külső korlátokra, hogy azok majd idővel megszilárdulva belső korlátokká alakulhassanak. Kisgyerekkorban jön létre az a fékrendszer, amely lehetővé teszi, hogy az ember ellenőrzése alatt tarthassa érzelmeit, vágyait. Hiperaktív gyerekeknél azoknak az átvivő anyagoknak a mennyisége, amelyek a fékrendszer kiépülésében fontos szerepet játszanak nem kielégítő. „Mai tudásunk szerint ennek nagyrészt genetikai okai vannak”- mondja Dr. Csiky Miklós. „Ezen kívül környezeti hatások, például a magzati kor, a szülés is hatással lehet arra, milyen súlyos lesz a hiperaktivitás. Azt mondhatjuk, hogy egyéves korra már kialakulnak azok az idegrendszeri sajátosságok, amelyek ezt az állapotot meghatározzák. Vannak olyan súlyos esetek amikor gyógyszeres kezelésre is szükség lehet, mert csak ezzel javítható hatékonyan a gyerekek életminősége.”

Mindenképpen kezelni kell

Összetett vizsgálatokkal, gyerekpszichiáter segítségével viszonylag nagy biztonsággal megállapítható, valóban hiperaktivitás áll-e a szülők és a környezet által jelzett magatartászavarok hátterében. A gyógyszeres kezelés mellett bizonyítottan hatásos a viselkedésterápia is, azonban ezt a szülőknek is el kell sajátítaniuk.
A kezeletlen hiperaktív gyerekek későbbi életpályája konfliktusokkal, problémákkal terhelt, másodlagos károsodások alakulhatnak ki. Motiválatlanság, szorongás, depresszió, teljesítménygondok, kapcsolati nehézségek, akár a törvénnyel való összeütközés is lehet a végeredmény. A figyelemzavar akadályozza őket a tanulásban, tehetségük nem tud kibontakozni, az impulzivitás pedig a kapcsolataikat mérgezheti meg. Tíz éves kor alatt sokkal hatékonyabbak egyes terápiás módszerek, ezért nagyon fontos lenne, hogy minél hamarabb kiderüljön, ha egy gyerek hiperaktivitással küzd.

Viselkedésterápia

„A viselkedésterápia pozitív megerősítéses módszereket használ, azaz a jónak ítélt viselkedést jutalmazza, ugyanis a hiperaktív gyerekeknél a büntetés nem igazán alkalmazható eredményesen. Segít, ha a szülők olyan helyzeteket teremtenek, amelyekben több elismerést és kevesebb kudarcot könyvelhetnek el a gyerekek” - mondja Dr. Csiky Miklós. „Mivel a hiperaktív gyerekek számára sokkal nehezebben válik rutinná valami, nehezebb a szabályok elfogadása, elsajátítása és betartása, a viselkedésterápia alkalmazása nagy türelmet igényel. A napi rutinok kialakítása azonban olyan kapaszkodót jelenthet, ami könnyebbé teszi a mindennapi életet.”
A szülőknek és a pedagógusoknak lényegesen nagyobb erőfeszítést jelent egy hiperaktív gyerek nevelése. Ez a befektetés azonban megtérül, mert bizonyos szabályok betartásával, a környezet megfelelő kialakításával tehermentesíthető a család élete. Ha türelmes munkával, odafigyeléssel megtanítjuk a gyereket a saját alkatával bánni, a későbbiekben jelentkező problémákat sokkal eredményesebben képes kezelni, és sokkal nagyobb eséllyel lehet boldog, kiegyensúlyozott felnőtt.

Segítő, támogató környezet

Egy hiperaktív gyereknek nagyon határozott és következetesen betartott szabályokra van szüksége. Lehetőség szerint a pozitív viselkedés jutalmazása legyen a helyes magatartás megerősítése. Például megállapodást lehet kötni, hogy ha a szobájában rendet rak, akkor lehet társasjátékozni (mert csak így lesz hely letelepedni a szőnyegre). Ha a feladatát adott időre elkészíti, akkor lesz idő a közös görkorcsolyázásra.

Ezeknek szabályoknak világosnak, konzekvenseknek kell lenniük szülői részről, és fontos, hogy a gyerek tökéletesen tisztában legyen az elvárásokkal. Természetesen az elvárásoknak igazodniuk kell a gyerek képességeihez is, tehát a szabályrendszernek fokozatosan kell nehezednie. Először csak nagyon kevés szabályt szabad felállítani, kiemelve a legfontosabbakat. Ha ezeket már megtanulta betartani, akkor lehet újabb szabályokat megbeszélni. Egy hiperaktív gyereknek több időre és nagyobb megerősítésre van szüksége a szabályok beépüléséhez, és ez mindenkire többlet terheket ró. Ahhoz, hogy a szükséges nevelési elveket a mindennapokban következetesen alkalmazni tudjuk (nem ritkán dühkitörések, sírások, és nagy veszekedések közepette) óriási türelemre, szeretetre és elhivatottságra van szükség. Sokat segíthet, ha meg tudjuk osztani a gondjainkat a hasonló problémákkal küzdő családokkal, közösségekkel.

Különösen fontos, hogy a korlátok felállítása és a szabályok betartása mellett a hiperaktív gyerek ki tudja élni kíváncsiságát, tevékenységi vágyát, kreativitását is. Legyen rá lehetősége, hogy megmutassa magát olyasmiben is, amiben tehetséges, amiben jó. Olyan környezetben, ahol folyton tevékenykedhet, segíthet, alkothat, a hiperaktivitás előnyei is előtérbe kerülnek. Mivel minden érdekli, bátran vállalja a kihívásokat, a támogató környezettől szárnyakat kaphat, és előbb-utóbb elérkezik az a pillanat, amikor a környezete nem problémásnak, hanem különleges embernek tartja majd.